.un.día.horrible.

És hogy miért? Magam sem tudom.
Ma egész nap dühös voltam, nyűgös, gyűlölöm az egész világot.
Olyan...furcsán érzem magam ilyenkor. Mintha nem is én lennék. Mintha valaki irányítana engem. Kiszedné a testemből a lelkem, és abban tenné tönkre a környezetemet. Értelmesebben nem igazán tudom megfogalmazni. De így van.
Nem ismerek magamra. Ezek a napok...magam is ledöbbenek, ha tükörbe nézek. Ez nem én vagyok, mégis a tükörképem néz vissza rám. Annyi különbséggel, hogy nem egy sugárzó tekintetű, élettel teli, mosolygós arcot látok, hanem egy arcot, ami árnyéka önmagának. Fáradt szemek, sápadt bőr. Mintha valami kísértetet látnék.
De még nem lehetek kísértet. Hisz még látnak. De mégsem...látnak, de nem vesznek rólam tudomást. Mintha itt sem lennék.
És valójában itt sem vagyok. Ha itt lennék, biztosan tudnék róla, nem?
Ma láttam egy lányt és egy fiút. Olyan szenvedélyesen csókolóztak, hogy még én is beleszédültem. És amikor a fiú ránézett azokkal a mélykék szemeivel a szerelmére...kiolvastam abból a tekintetből, hogy bármit, BÁRMIT képes lenne megtenni a lányért. Olyan erősen szorította magához a törékeny testet, hogy félő volt, a lány megfullad.
De dehogy fulladt meg. Bújt az izmos mellkashoz, elveszett a védelmező karokban. Ez AZ volt. A nagybetűs Szerelem.
Ha engem valaki csak feleannyira szeretne...rettenetesen boldog lennék. Úr isten, belesajdul a szívem, ha csak elképzelem...
Azt mondják az okosok, hogy minden embernek van egy párja a Földön, akivel egymásra találnak - jobb esetben - és boldogan élnek halálukig.
De arról egyik próféta sem ír, hogy ha megtalálták egymást, akkor az Élet, ha kedve van hozzá, szét is választhatja őket.
Ez annyira igazságtalan. Boldog voltam. Végre boldog voltam, 12 év után kimondhattam, hogy boldog vagyok...és meg is érdemeltem. Igenis megérdemeltem. És mégis kicseszett velem az élet.
Most akkor hogy is van az, hogy az élet igazságos? Ki volt az a bódult elméjű marha, aki ezt az állítást kimondta? És kik voltak azok a fagyökerek, akik ezzel egyet értettek? Hahó, én nem értek vele egyet!
Mindegy. Bárhogy integetek, nem fognak észrevenni. De én akkor is azt akarom, hogy észrevegyenek! Ne nézzenek át rajtam! Inkább segítsenek!
Úgy érzem, menten megfulladok. Mint mikor bezárnak a terembe órán, hogy kizárják a későket. Vagy mint amikor valaki lenyom a víz alá.
Valaki mentsen ki...könyörgöm, valaki nyújtsa a kezét...hadd kapaszkodjak bele...

"Gyűlölködő Szerelem

Életem egyszerű lányként élem,
régóta agányos már a szívem.
Kedvesem, én azóta csak Rád várok,
mióta helyettem érdekelni kezdtek más lányok.

Nem tudom elfogadni, hogy már nem engem szeretsz,
erről a fájdalomról csakis Te tehetsz.
A Te hibád, Te tettél tönkre,
álmaim összetörted örökre.

Azt, hogy gyűlöllek, kifejezni nem tudom,
fülemben mindig szívem ordítását hallom.
Üvölt, mert állandóan hazudok a világnak,
hiszen már akkor boldog vagyok, ha csak meglátlak.

Gyűlölve szeretlek,
És ettől szenvedek,
Haragszom Rád,
De letépném ruhád,
Vágyom érintésedre,
Két szép szemedre,
Kívánom illatod,
Hallgatnám mély hangod,
Halálomig ölelnélek,
és suttognám: "Szeretlek".

Nem vagy az enyém, így ez nem válhat valóra,
öngyilkos hajlamokkal ülök a lóra,
ügetek, vágtatok, az erdőig meg sem állok,
ettől a pillanattól kezdve Luciferrel hálok."
Kameko_Sensei