A szív lakata

"Amikor azt érzem hogy végre révbe érek,
Akkor pont a rossz útra térek,
Amikor éppen úgy van hogy minden szép,
Akkor forr fel bennem a vér.

Beleesek a legnagyobb hibába,
Megyek a gondolatom irányába,
De mivel úgy érzem, hogy ez a helyes út,
Ami magába szív, magához húz.

Akarva akaratlan
Szívem lezárom egy rozsdás lakattal,
A kulcsot messzire eldobom,
Ha valaki megtalálja, attól elfogadom.

És megköszönök mindent,
Hogy segítettél nekem itt bent
Egy rövid buta kis szóval,
De mégis az egész Valóval.

Lépnem kéne tovább,
Mert ha helyben jársz,
Nem haladsz csak a csodára vágysz,
De így önmagadtól semmit sem vársz.

Amikor azt érzem, hogy most rossz minden,
Akkor kapom meg, hogy semmim sincsen,
Amikor úgy érzem magam, mint egy kivert kutya,
Akkor miért kell mindenkinek belém rúgnia?!

Azzal, hogy csak sajnáltatom magam,
Pedig én csak őszinte voltam,
Elmondtam hogy mi a bajom,
Ha nem érdekel, ne kérdezd meg aggódón.

Akaratlan akarattal,
Ezer meg ezer őszinte szóval,
Zárd le végleg egy bocsánattal,
Hogy amit veled elkezdtem, folytatom mással.

Én meg megköszönök mindent,
Ha tényleg ennyit jelent,
Egy rövid buta kis szóval,
Bántó de az őszinte valóval.

Lépnem kéne tovább,
Igaz, nem a múltból élek már,
De ha nem mész, nem haladsz, csak a csodára vágysz,
De így önmagadtól semmit sem vársz.

Akarva akaratlan
Szívem lezárom egy rozsdás lakattal,
A kulcsot messzire eldobom,
Ha valaki megtalálja, attól elfogadom.

Akarva akaratlan
Szívem kulcsát, mondd, hova dobtam?
Úgy érzem, már megtalálták,
De vissza már nem adták, csak elrakták."
Flash