Miért baj az, hogy nem akarok élni? Hogy félek az élettől?! Miért nem hiszi el senki, hogy rengeteg mindent megéltem már ahhoz, hogy feladjak mindent?!
Azt mondja, nem csinálok semmit. Azt mondja, sok dolgot fogok még megélni.
Nem! Én igenis végigéltem már egy egész életet! Tizennégy évig harcoltam! Igenis harcoltam!
Ha nem így lenne, akkor most hogyan tudnék járni a tolókocsi helyett?! Hogyan tudnám mozgatni a testrészeimet?! Hogyan...hogyan lehetnék még életben? Már mindenki összetört volna. De én nem tettem.
Én küzdöttem, kapaszkodtam, másztam! Tehetek róla, hogy visszalöktek egy sokkal mélyebb gödörbe, ahonnan nem lehet kijutni?!
Idióta. Nem tud semmit. Ki Ő? Ki Ő, hogy azt mondja, ébredjek fel?! Hisz ébren vagyok! Igenis ébren vagyok!
Meg azt mondja, naiv vagyok. Én?! Naiv?! Mégis honnan veszi ezt a sületlenséget?! Dehogy vagyok naiv!
Mégis miért álmodozzak unokákról, ha életem szerelme meghalt, másnak meg nem kellek?! Én kérek elnézést, hogy tisztában vagyok azzal, hogy csúnya vagyok és nem kellek senkinek!
Ez igazságtalanság! Nem tudja, mit érzek, mégis kioktat! "Élj már egy kicsit!" Hogyan? És egyáltalán minek?! Mindenem, minden, ami egykor boldoggá tett, a múltban maradt! Nem jöttek velem, a rohadt élet nem hagyta!
Fáradt vagyok...annyira fáradt vagyok...miért én vagyok a hibás? Tehetek én róla, hogy engem pécézett ki a Sors? Az én hibám?!
Nem! Hogy lenne az enyém?! Mégis mindenki engem hibáztat. Nem tudnak ők semmit se az életről.
Annyira elegem van már mindenből. Gyűlölök mindent. Mindent.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése